Térkép - Cidreira

Cidreira
Cidreira egy község (município) Brazíliában, a Rio Grande do Sul északi partvidékén elterülő városi agglomerációban. Környékét már a 19. század közepén strandolásra használták, így Cidreirát az állam egyik legelső tengeri üdülőhelyeként tartják számon. A 20. században itt voltak a legfelkapottabb strandok, bár később népszerűsége elmaradt az olyan üdülőhelyekétől, mint például Tramandaí, Capão da Canoa, vagy Xangri-lá. Népességét 2020-ban főre becsülték.

Az okmányok már 1752-ben megemlítenek egy Estância das Cidreiras (Citromfű-szállás) nevű, több farmból álló területet, melyet 1767-ben a portugál korona földadományként (sesmaria) Manoel Pereira Franco kereskedőnek adományozott. 1819-ben adócsalás miatt elkobozták a tulajdonosoktól, és árverésen Luiz Francisco Ferreira Saraivának adták el. A nehéz megközelítés miatt ekkor még nem fejlődött településsé, bár kunyhókban megszálló fürdőzőket már 1860-ban említenek. A 20. század elején világítótorony épült. Az első lakosok 1930 után telepedtek le, ekkor készült el a templom és az első szálloda is. 1950-ben megkezdték a Porto Alegre felé vezető országút kiépítését, mely nagyban előmozdította a környék fejlődését, városiasodását.

Cidreira Tramandaí község kerülete volt (mely a maga során Osórióból vált ki); 1988-ban függetlenedett és 1989-ben községnek nyilvánították. 1997-ben Cidreira egyik kerülete függetlenedett Balneário Pinhal néven.

 
Térkép - Cidreira
Térkép
Google LLC - Térkép - Cidreira
Google LLC
Google Föld - Térkép - Cidreira
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Cidreira
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Cidreira
OpenStreetMap
Térkép - Cidreira - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Cidreira - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Cidreira - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Cidreira - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Cidreira - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Cidreira - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Cidreira - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Cidreira - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Cidreira - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Cidreira - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Brazília
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
BRL Brazil real (Brazilian real) R$ 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
FR Francia nyelv (French language)
PT Portugál nyelv (Portuguese language)
ES Spanyol nyelv (Spanish language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Argentína 
  •  Bolívia 
  •  Francia Guyana 
  •  Guyana 
  •  Kolumbia 
  •  Paraguay 
  •  Peru 
  •  Suriname 
  •  Uruguay 
  •  Venezuela 
Administrative Subdivision
Város, Falu,...